„Az elmúlt pár napban olyan mértékű szimpátiával szembesült – országos szinten – a Szegedi Szabadtéri Játékok, ami hihetetlenül meglepett. Természetesen tisztában vagyok azzal és helyeslem is, hogy ebből számos támogató megnyilvánulás nem kimondottan a személyem felé irányul, sokkal inkább aggódó figyelem ez a 82 éves fesztivál felé.
Úgy érzem, nem mehetek el szó nélkül amellett a szeretettel teli szimpátiaáradat mellett, amely egyrészt személy szerint mélységesen meghatott, másrészt szép visszacsatolásként értelmezem arra nézvést, hogy érdemes volt ennyi munkát fektetni a Szabadtéribe. Az elmúlt napok eseményeit átélni sokkal nehezebb lett volna, ha ezt nem érzem, nem érezzük a kollégákkal. Szeretném megköszönni a fentieket minden ismerősként és ismeretlenként szurkoló támogatónak.Pontosan két hete, december 1-jei állásfoglalásomban úgy fogalmaztam: bízom abban, hogy a kialakult helyzet nem veszélyezteti a Szegedi Szabadtéri Játékok működését. Most, hogy a közgyűlés kimondta a végső döntést, és távozni kényszerülök a fesztivál igazgatói székéből, azt a hűséges közönségbázist szeretném biztosítani, akik az évek során Dóm téri részvételükkel bizalmat szavaztak nekünk, hogy a 2013-as évad az eredeti tervek szerint valósul meg. Az alkotók ugyanolyan harci kedvvel, szakmai elhivatottsággal várják a produkciók színpadi előkészületeit, akárcsak az ezt megelőző évadokban. Jövő nyáron ismét kiváló előadások gazdagítják a Szegedi Szabadtéri Játékok 82 évét, amire együtt leszünk büszkék. Én távolról, a 4000 fős közönség a nézőtérről.”
A 3 testőr újabb főszereplőjéről rántja le a leplet a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az augusztus 8-án debütáló kalandmusicalben a Junior Prima díjas Koltai-Nagy Balázs játszhatja el Athos szerepét.
Feke Pál fog Richelieu bíboros szerepében intrikálni a Szegedi Szabadtéri Játékok A 3 testőr című produkciójában. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland musicalének új, szegedi színrevitele a népszerű és elismert művész közreműködésével, Szente Vajk rendezésében augusztus 8-án debütál.
A fiatal színésznemzedék egyik legnépszerűbb művésze, Ember Márk játszhatja el A 3 testőr főszerepét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szente Vajk rendezésében öt estén át bújik majd D’Artagnan bőrébe a színész idén augusztusban.