szesza-logo

„Vágyom a szerepre, győzni szeretnék"

2014. FEBRUÁR 24.
„Vágyom a szerepre, győzni szeretnék"

  Janza Kata játssza idén Scarlett O'Harát az Elfújta a szélben. Különös körülmények vezettek ahhoz, hogy a tavaly zseniálisan megformált Belle Watling karaktere után övé legyen a főszerep.


Nem mindennapi körülmények közt tudta meg Janza Kata, hogy idén más szerepben számítanak rá a szegedi Elfújta a szélben. A darab tavalyi hatalmas sikerében neki is oroszlánrésze volt, hiszen kivételesen alakította a kurtizán Belle Watlingot a Dóm téren. Most nyáron azonban Scarlettként láthatjuk a népszerű színésznőt.

Amikor Kerényi Miklós Gábor direktor és Somogyi Szilárd rendező behívták az igazgatóságra, és csak annyit mondtak, hogy elveszik tőle a szerepet, megijedt. „Éreztem, hogy valami nem stimmel – meséli a meglepő beszélgetésről. – Kero azzal érvelt, hogy nem játszhatok egyik nap királynőt, vagyis Elisabeth-et, a következő nap pedig kurtizánt. Ez furcsa volt tőle, nem szokott ilyesmit mondani."

Amikor látták rajta, hogy kis híján elájul, elárulták, hogy Belle helyett idén ő kapja Scarlett O'Hara karakterét a darabban. Ez már egy egészen más lelkiállapot volt, Kata büszkén árulja el, hogy Somogyi Szilárd úgy emlékezett rá vissza, mint aki hirtelen húsz éves lánnyá változott a boldogságtól.

„Úgy érzem, ez igazán nekem való: nem megcsinálni kell, hanem belülről jön. Tavaly nagyon sokat segítettem Gubik Petra kolléganőmnek, sokat beszélgettünk arról, hogyan használja Scarlett a női fegyvertárát. Amikor a színpadon volt, én a takarásból elemeztem, vajon hogyan oldanám meg a szerepet. A mostani helyzetet tekintve ez nagyon érdekes, és más darabok esetében sosem fordult még elő. Ennek köszönhetően már most nagyon sokat tudok Scarlettről. Győzni szeretnék nyáron, mert nagyon vágyom erre a szerepre."

Belle karaktere szerinte nagyon jó kezekbe kerül, hiszen Szulák Andrea játssza a kizárólag Szegedre összeállított fesztivál-szereposztásban. Éppen azelőtt beszélgettek a darabról, hogy mindketten megtudták volna a jó hírt. Andrea panaszkodott, hogy még nem tudta megnézni az előadást, pedig nagyon kíváncsi rá. Kata pedig bíztatta, hogy mindenképpen látnia kell, mert imádná Belle figuráját és dalát, ami a többiek szerint is a legjobb. Úgy fogalmazott: lubickolna benne Andrea is. Másnap megtudták az új szereposztást.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
A 3 testőr Athosa: Koltai-Nagy Balázs újra a Dóm téren

A 3 testőr újabb főszereplőjéről rántja le a leplet a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az augusztus 8-án debütáló kalandmusicalben a Junior Prima díjas Koltai-Nagy Balázs játszhatja el Athos szerepét.

Továbbarrow

news
A 3 testőr cselszövője: Feke Pál a Szegedi Szabadtérin

Feke Pál fog Richelieu bíboros szerepében intrikálni a Szegedi Szabadtéri Játékok A 3 testőr című produkciójában. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland musicalének új, szegedi színrevitele a népszerű és elismert művész közreműködésével, Szente Vajk rendezésében augusztus 8-án debütál.

Továbbarrow

news
A legifjabb testőr: D’Artagnan szerepében Ember Márk a Szabadtérin

A fiatal színésznemzedék egyik legnépszerűbb művésze, Ember Márk játszhatja el A 3 testőr főszerepét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szente Vajk rendezésében öt estén át bújik majd D’Artagnan bőrébe a színész idén augusztusban.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás