szesza-logo

Serbán Attila pacifista kiáltványa

2014. MÁRCIUS 1.
Serbán Attila pacifista kiáltványa

Kirobbanó erejű dallal lopta be magát Serbán Attila tavaly a Dóm téri nézők szívébe az Elfújta a szélben. Idén friss, fesztivál-szereposztással tér vissza a produkció, őt viszont újra láthatjuk.


A teljes Dóm téri közönség egy emberként, kétségek nélkül tette volna le nem létező fegyverét, amikor Serbán Attila tavaly az Elfújta a szél egyik csúcspontjaként a mediterrán éjszakába zengte pacifista kiáltványát, vagyis az előadás egyik legszebb dalát. Az „Emberek, jöjjetek" tomboló sikert aratott, nem véletlen: kirobbanó erejű nóta a háború ellen. Idén újra meghallgathatjuk tőle a dalt, hiszen visszatér a Szabadtérire az Elfújta a szél.

A Tony Fontaine szerepét alakító színész számára igazi kihívás a szerep. „A darab elején szinte súlytalan karakter a többi szereplőhöz képest – mondja Serbán Attila. – A báli jelenetben még csak a flörtölés érdekli, a háború lehetősége is csupán hecc számára. Amikor a fronton elveszti a testvérét, kezdeti felszínes jókedve megtörik. Ekkor énekli el ezt a pozitív, erőtől duzzadó dalt. Dramaturgiailag nem sok lehetőség van arra, hogy kibontsam a szerepet, ezért büszke vagyok arra, hogy az egyik legjobb dal az enyém."

Saját bevallása szerint abszolút tud azonosulni a karakterrel, mivel ő is energiát sugárzó személyiség. Az életben is gyakran volt már szüksége erre a tulajdonságra, közeli barátainak szívesen segít nehezebb élethelyzetekben. „Feke Pali az egyik legjobb barátom, két-háromhetente van lehetőségünk összeülni, ilyenkor számtalanszor lendítettem már át gondokon. Persze ő is engem."

Attila azt mondja, ha egy színész nyáron felléphet a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, az az egyik legnagyobb boldogság és szakmai kihívás. Emellett a várost is szereti, idén pedig szerencsére több ideje lesz arra is, hogy ne csak dolgozzon, hanem pihenjen is Szegeden.

A csak Szegedre összeállított fesztivál-szereposztással színre kerülő Elfújta a szélben új szereplőként láthatjuk július végén Dolhai Attilát, Szulák Andreát, Lehoczky Zsuzsát, Muri Enikőt, Kerényi Miklós Mátét és fekete énekeseket is.
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
Rebecca: plusz előadás a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Újabb, hatodik előadásnapot is beiktat Rebecca című, 2024-es bemutatójából a Szegedi Szabadtéri Játékok. Sylvester Levay és Michael Kunze szenvedélyes musicaljét július 27-én is megtekinthetik a rajongók a Dóm tér színpadán.

Továbbarrow

news
Miladyjét keresi a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Castingot hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok Milady De Winter szerepére. A 3 testőr című kalandmusical intrikusnőjének megformálására szakmai önéletrajz beküldésével, legkésőbb január 28-ig jelentkezhetnek a pályázni kívánó énekes színésznők.

Továbbarrow

news
A 3 testőr Athosa: Koltai-Nagy Balázs újra a Dóm téren

A 3 testőr újabb főszereplőjéről rántja le a leplet a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az augusztus 8-án debütáló kalandmusicalben a Junior Prima díjas Koltai-Nagy Balázs játszhatja el Athos szerepét.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás