szesza-logo

Ismét jöhet világsztár a Szabadtérire

2014. DECEMBER 5.
Ismét jöhet világsztár a Szabadtérire

Amerikából karmesterrel, hazai popzenei fellépővel és világsztárral is tárgyalnak már a Szegedi Szabadtérin. Herczeg Tamás igazgatóval beszélgettünk.


Lehet-e még fokozni a tavalyi sikert egy rekordév után?

Az idei nyarunk rekord volt, de a mostani adatokból már látszik, hogy időarányosan jelentősen meghaladjuk a tavalyi eredményeket. Már-már viccesen hangozhat, hogy minden évadot úgy indítunk, hogy mennyivel jobban teljesítünk az előző évnél. Mégis azt kell mondanom: okkal bízunk a sikerben. Már most minden várakozásunkat felülmúlja a karácsonyi bérletértékesítési szezon is, népszerű karácsonyi ajándék a Szabadtéri-belépő. A bérletekhez járó ajándék fesztivál-albumot is imádják a nézők, annyira, hogy meg kellett hosszabbítanunk az akciót.

Lehet már valamit tudni az alkotókról, fellépőkről? Ilyenkor már nagyon kíváncsiak a Szabadtéri-rajongók… Az egész város azt találgatja, ki rendezi Shakespeare komédiáját, ami kuriózum lesz idén.

Megkezdtük a szerződtetési tárgyalásokat, de szokás szerint tavasszal tudjuk bejelenteni a stábokat. A Tévedések vígjátékával kapcsolatban azt tudom ígérni, hogy a Szabadtérin már számos produkcióban bizonyított művészt, a fesztivál egyik legnépszerűbb, visszatérő rendezőjét kérjük fel. Ő vállalkozik egy számára is nagy kihívásra, hiszen pályája korai szakaszát jellemezték a prózai előadások, manapság már az ország egyik legnépszerűbb zenés színházi rendezője. A szereplők tekintetében ismét a magyar színházi élet krémjére lehet számítani. A rendkívül humoros előadás specialitása, hogy két ikerpár is szerepel benne, ezért ügyesnek kell lenni abban, hogy találjunk két-két hasonló karakterű színészt a komédiába.

A másik saját produkció az évadban Az álarcosbál. Erről is elárul nekünk némi kulisszatitkot?

Verdi, a világ legnépszerűbb operaszerzője 10 éve nem volt a Szabadtérin. A fesztivál jelleg olyan lehetőséget ad számunkra, ami segítségével az operai hagyományokat tiszteletben tartva, de ebbe az előadásba is tudunk kuriózumot csempészni. Nem titok, hogy a címadó báli képnél, amelyben egyébként a darab legnépszerűbb áriája, az „Oscar tudja, de nem mondja” az opera műfaján túlmutató show-elemre készülünk.

A tavalyi világsztár fellépő után idén lehet számítani hasonló vendégre?

Az operaelőadás kapcsán már tárgyalunk egy amerikai karmesterrel. Illetve a prózai előadásban tervezzük egy népszerű popegyüttes vagy előadó meghívását és előrehaladott egyeztetések folynak egy világsztárral is.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
További hírek
news
A 3 testőr Athosa: Koltai-Nagy Balázs újra a Dóm téren

A 3 testőr újabb főszereplőjéről rántja le a leplet a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az augusztus 8-án debütáló kalandmusicalben a Junior Prima díjas Koltai-Nagy Balázs játszhatja el Athos szerepét.

Továbbarrow

news
A 3 testőr cselszövője: Feke Pál a Szegedi Szabadtérin

Feke Pál fog Richelieu bíboros szerepében intrikálni a Szegedi Szabadtéri Játékok A 3 testőr című produkciójában. Rob Bolland, Ferdi Bolland és André Breedland musicalének új, szegedi színrevitele a népszerű és elismert művész közreműködésével, Szente Vajk rendezésében augusztus 8-án debütál.

Továbbarrow

news
A legifjabb testőr: D’Artagnan szerepében Ember Márk a Szabadtérin

A fiatal színésznemzedék egyik legnépszerűbb művésze, Ember Márk játszhatja el A 3 testőr főszerepét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szente Vajk rendezésében öt estén át bújik majd D’Artagnan bőrébe a színész idén augusztusban.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás