Bodrogi Gyula, Király Levente, Szabó Győző és Gálvölgyi János is szerepet kapott a Szegedi Szabadtéri Játékok idei operaprodukciójában. A címszerepet Homonnay Zsolt alakítja. Kodály Zoltán Háry Jánosa izgalmas, a műfaj hagyományait tiszteletben tartó, egyben újra is értelmező koncepcióban kerül színre augusztusban. Az abszurd humortól sem mentes darabot Béres Attila rendezi.
Tényleg gőzerővel haladnak az augusztusi ABBA-musical előkészületei! Szombaton a szegedi statisztákat is kiválogatta Tihanyi Ákos, az előadás koreográfusa.
Nem csak a nézők készülnek nagy lelkesedéssel a Mamma Mia! szuperprodukcióra, a munkafolyamat már a Madách Színházban is elkezdődött. Bérletek még kaphatók a hetedik előadásra.
Dr. Nikolényi István több mint tíz évig (1987-1999) volt a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója.
Soha nem látott körülmények közt rendezik meg idén a fesztiváltIgazi fesztivál-előadással indítja 2014-es évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok: a Zorba, a görög táncműben a Győri Balett társulata, a Szeged Táncegyüttes néptáncosai, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkara is szerepet kapott. A produkció különleges, 3D vetítéstechnikával kerül színre.
Nem csitul a Mamma Mia!-láz Szegeden. Már most rengetegen vettek belépőt a hetedik ABBA-musicalre. Kedvezményes bérletkonstrukciókban a Zorba, a göröggel, az Elfújta a széllel és a Háry Jánossal nézhetjük meg a szuperprodukciót.
A MASZK Országos Színészegyesület idén a Szegedi Nemzeti Színházban tartja színházi világnapi gáláját, melyen átadják többek közt a Gobbi Hilda- és a Soós Imre-díjakat. A jeles dátumhoz a Szegedi Szabadtéri Játékok is csatlakozik: tudományos konferenciát rendeznek a fesztivál újraindulásának 55. évfordulója alkalmából.
Kecskemétről és Székesfehérvárról is érkezik előadás idén nyáron Újszegedre, a Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködésben pedig új bemutatót hoz létre a Szegedi Szabadtéri Játékok a ligetben. A vígjáték-bohózat-komédia hármasa mellett az elmaradhatatlan programok is várják a közönséget.
További információk